Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 45 találat lapozás: 1-30 | 31-45
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Szabó Hajnal

2016. július 6.

KITÁSZ Vándorgyűlés Aradon
Ezen a hétvégén, Arad a helyszíne s a Kölcsey Egyesület a házigazdája a KITÁSZ ( Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetsége) XXV. Vándorgyűlésének.
Az 1992-ben alakult Szövetség kigondolója és első elnöke Varga Domokos volt. A Szövetség jelenleg mintegy 50 magyarországi és határon túli tagszervezetet egyesít. A Szövetség alapszabálya feladatként rögzíti, hogy évente vándorgyűlést rendeznek valamely tagszervezet székhelyén.
Aradon 2003-ban már volt KITÁSZ-vándorgyűlés.
A vándorgyűlés előadásainak egy része nyilvános. Ezekre szeretettel várnak a rendezők minden érdeklődőt. Rövid 20–25 perces előadásokat hallgathatunk meg, közöttük rövid pár perces szünettel, tehát bárki részt vehet egy vagy több, esetleg valamennyi előadáson.
Az idei vándorgyűlés egyik különleges rendezvénye a Kölcsey-képtár sorozat 7. tárlata. Ez alkalommal 14 Aradi kortárs magyar képzőművész mutatkozik be vendégeinknek, és természetesen a képzőművészetet kedvelő Aradi közönségnek. A kiállítás megnyitója pénteken, július 8-án délután 5 órakor lesz a Széchenyi (Horia) utcai Klió Teremben. A kiállítást Fekete Károly, a kiállítás kurátora és Ódry Mária költő-képzőművész nyitja meg.
Nagy öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy mind a Vándorgyűlés megnyitóján a Városházán, mind a kiállításon részt vesz és köszönti vendégeinket és az Aradiakat Bognár Levente alpolgármester úr. A rendezvényt Arad város művelődési központja (Centrul Municipal de Cultură Arad) támogatja.
Reméljük, hogy tartalmas és kellemes időtöltésben lesz része minden résztvevőnek.
A KITÁSZ XXV. Vándorgyűlésének nyilvános előadásai és rendezvényei:
2016. július 8.,péntek– helyszín: a Városháza Díszterme
9.00–9.30 Megnyitó a Városháza Dísztermében;
10.00–10.30 Az Aradi színház zenés és drámai látványosságai– előadó: Piroska Katalin színháztörténész, Arad;
10.30–11.00 Egy zseniális színész portréja. Jávor Pál film- és színpadi sikerei– előadó: Földesdy Gabriella színháztörténész, Budapest;
11.00–11.30 Arad megye szakrális köztéri szobrai– előadó: Ujj János helytörténész, Arad;
11.30–12.00 A Kisjenői címerfák alatt (az EMIR megalapítása)– előadó: Csanádi János helytörténész, Kisjenő;
12.00–12.30 Aradi újságíró személyiségek– előadó: Puskel Péter helytörténész, Arad.
Délután:
15.15–16.30 Az Aradi Ereklyemúzeum kincsei– előadó Erdélyi István, Arad, helyszín: a Kultúrpalota Ereklyemúzeuma;
17.00 Aradi Magyar Kortárs Képzőművészek Tárlata – helyszín a Széchenyi (Horia) utcai Klió Terem – a kiállítás kurátora Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület alelnöke.
Az Aradi Kölcsey Egyesület tárlatsorozatának 7. kiállítása 14 Aradi kortárs képzőművész alkotásait mutatja be. A kiállítóművészek: Brittich Erzsébet, Cociuba Czank Veronika, Cociuba Lucian, Cociuba Németh Edith, Csernyánszki Judith, Eisele Szűcs Zoé, Kett-Groza János, Kocsis Rudolf, Kolumbán Zsolt, MoréSághi Annamária, Ódry Mária, Simó Margit, Siska-Szabó Hajnalka és Steinhübel Zoltán.
2016. július 9., szombat – helyszín az Arad Megyei RMDSZ Batthyány (episcopiei) utcai székházának ülésterme:
9.00–9.30 Virágh Gedeon, az utolsó Aradi fogoly– előadó: Molnár Péterné, a KITÁSZ ügyvezető elnöke, Kunszentmiklós;
9.30–10.00 Báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Karola, gróf Bánffy Miklós és az Erdélyi Helikon múzsája– előadó: Kovács Attila Zoltán irodalomtörténész, a KITÁSZ elnöke, Szentendre;
10.00–10.30 Magányos fenyő (Tompa László)– előadó: dr. Medvigy Endre irodalomkutató, a KITÁSZ tiszteletbeli elnöke.
Alternatív program azoknak, akik a 11 órakor kezdődő KITÁSZ-közgyűlésén nem vesznek részt (a közgyűlés zártkörű rendezvény):
11.00–11.30 A magyar képzőművészet Aradi kincsei– előadó: Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület alelnöke, helyszín: az Arad Megyei Múzeum Szépművészeti részlege (Ferdinánd utca – str. Gh. Popa de Teiuș);
12.00–12.30 A minoriták Aradon és az Arad főtéri minorita templom– előadó: Fekete Károly, helyszín: a főtéri minorita templom.
Fekete Károly alelnök
és Berecz Gábor titkár
Nyugati Jelen (Arad)

2016. július 11.

KITÁSZ-díj az Aradi Kölcsey Egyesületnek
A Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetségének 25., ezúttal Aradon tartott vándorgyűlésének résztvevői tegnap délelőtt hazautaztak a kétnapos, gazdag programú összejövetelről. Arad minden jel szerint jó házigazdájának bizonyult a jubileumi összejövetelnek – ennek elismeréseként a KITÁSZ vezetősége „a több évtizedes egyesületi élet megszervezéséért” szombaton oklevelet is átadott a Kölcsey Egyesületnek.
De ne mAradjunk adósok a pénteki megnyitót követő eseményekkel sem.
Délután a múzeum Klió kiállítótermében mondhatni korszakos jelentőségű tárlat nyílt – nem is annyira a falra került munkák rendkívülisége miatt, hanem azért, mert ez volt Aradon az első olyan képzőművészeti tárlat, amelyen kortárs helybeli magyar képzőművészek munkáit mutatták be, s ilyenformán a látogató átfogó (némi túlzással teljes) képet kaphatott arról, hogy milyen is a XXI. század második évtizedének közepe táján az Aradi magyar képzőművészet. Fekete Károly Kölcsey-alelnök, a kiállítás kurátora többek között Lucian Cociuba, az egyetlen román résztvevő képzőművész alkotásai kapcsán arról tartott érdekes eszmefuttatást, hogy létezik-e, létezhet-e egyáltalán „magyar képzőművészet”, és azzal zárta: természetes és kívánatos, hogy a különböző nemzetiségű művészek gazdagítsák egymást. Bognár Levente alpolgármester egyebek között köszönetet mondott azoknak a civilszervezeteknek, amelyek összefogják a magyarságot, és segítenek megőrizni identitását. Ódry Mária képzőművész a kezdeményezést és a bemutatott munkákat méltatta.
A kiállító művészek: Brittich Erzsébet, Cociuba Czank Veronika, Cociuba Lucian, Cociuba Németh Edith, Csernyánszki Judith, Eisele Szűcs Zoé, Kett-Groza János, Kocsis Rudolf, Kolumbán Zsolt, Moré Sághi Annamária, Ódry Mária, Simó Margit, Siska-Szabó Hajnalka, Steinhübel Zoltán.
Szombaton délelőtt az RMDSZ Aradi székházában folytatódtak az előadások: Molnár Péterné, a KITÁSZ ügyvezető elnöke Virágh Gedeonról, az Aradi vár utolsó 1848–49-es foglyáról értekezett (néhány éve nálunk mutatta be az azóta elhunyt magyarországi Dinyés László képzőművész a Virágh Gedeonról szóló könyvét), Kovács Attila Zoltán irodalomtörténész, a KITÁSZ elnöke báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Karoláról, gróf Bánfy Miklós és az Erdélyi Helikon múzsájáról, dr. Medvigy Endre irodalomkutató, a KITÁSZ (Aradon lemondott) tiszteletbeli elnöke Magányos fenyő címmel Tompa László költőről tartott előadást.
A szombat délután kirándulással telt, hogy a távolról érkezett vendégek valamelyes képet kapjanak a megye építészeti, történelmi stb. értékeiről, emlékeiről. A résztvevők felkeresték az Aradi vesztőhelyet, a gáji, az újzimándi és a szentannai római katolikus templomot, Világoson a Bohus-kastélyt, Pankotán Csiky Gergely szülőházát, a máriAradnai kisbazilikát, majd a nap és a jubileumi összejövetel egy kitűnően sikerült (és hosszúra nyúlt), a Jelen Házban megtartott vacsorával zárult.
Mint említettük, az idei szervező Kölcsey Egyesületet kitüntette a szövetség vezetősége. De a „hivatalos elismerésnél” talán fontosabb, hogy a résztvevők jól érezték magukat a tizenhárom vértanú városában és környékén, nemcsak ismeretekben, hanem egyéb élményekben is gazdagabban távoztak egy olyan városból, ahol sokan most jártak először. Mindez kétségtelenül a mindent beleadó szervezők érdeme is.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

2016. július 30.

Nagyzerindi Művésztelep-szemlén
Lelkünk univerzumának sokszínűsége
A tornyai, illetve a borosjenői élménygyűjtő, feltöltődést szolgáló kirándulásaikról is riportban számoltunk be, legutóbb a nagyzerindi Csáky-villában működő művésztelepet kerestük fel, ahol megismerkedhettünk a különböző kultúrákból érkezett művészek tényleges alkotómunkájával.
Zerinden nem volt üresjárat
Kopriva Attila munkácsi (Ukrajna) festőművész másodszor vesz részt a Nagyzerindi Művésztelep munkálatain. Tavaly, amikor első alkalommal járt itt, kiváló feltételek között dolgozhatott, nagyon jó társaságban, ezért természetesnek tekintette idén is visszatérni. Mert ahova az embert visszavárják, az oda szóló meghívásnak igyekszik eleget tenni. Ezúttal Lutsenko Igorral érkezett, mindketten tagjai a Kárpátaljai Képzőművészeti Akadémiának. Ugyancsak Ukrajnából vannak itt a fiatal, tehetséges művészek, Kryzhanivska Marija és Julija Petrova is, akik nemcsak az ő, hanem a művészeti vezető, Siska-Szabó Hajnalka ismeretségi körébe is tartoznak.
Amikor Nagyzerindre legutóbb megérkezett, megfogták a virágokkal gazdag, ház körüli környezetek, amelyeknek az elrendezése minden faluban más, a kertkultúra mindenhol megadja a saját színét, kompozícióvilágát, amit a művész megfigyel, megcsodál. Kárpátalja síkvidéki településeinek az elrendezése nagyban hasonlít a nagyzerindihez, az ottani hegyvidéki falvaké azonban teljesen más, hiszen maga a hegyvidék adja az építkezési kultúra sokszínűségét, ugyanis ott minden ház másképpen áll, a talajviszonyoknak megfelelően. Nagyon színes világból érkezett, de Nagyzerindben az tetszik, hogy a falunak van egy sajátságos hangulata, ahol mindig kerül festenivaló. Az ember előbb csak szétnéz, keresi az újdonságot, amit mindig meg is talál.
Tavaly inkább virágos tájakat festett. Tekintve, hogy az idei téma, a Lelkünk univerzumaannyira tág, hogy szinte a szabad képzeletre lehet bízni a témaválasztást, idén virágokkal övezett portréja is született, amikor Tornyán egy Dorina nevű hölgyet festett meg, virágos környezetben. Ugyanakkor a lovak, a tyúkok festésének a hangulata, a formája is megfogta, stilizálni próbálta őket különféle hangulati elemekkel.
Kérdésünkre, hogy az ukrajnai művészetet milyen mértékben befolyásolja az ott zajló háború, Kopriva Attila kifejtette: mindenképp befolyásolja, hiszen óriási károkat okoz. Egyrészt szellemi károkat, mivel rengeteg művész kapott behívót, köztük barátai is harcolnak a különböző frontokon, ahol most is folynak a harcok, emberek halnak meg, csakhogy az európai migrációs kérdések erről elterelik a figyelmet.
Az alkotótáborban tervezett festmények száma felőli érdeklődésünkre leszögezte: szám szerint nem tervezett, egy-egy táborban mindenképp szeretne egy jó képet is festeni, de legfontosabb, hogy remekül érzi magát.
Hogy a művésznek mi számít jó festménynek?
Nehéz megmondani, mi a jó festmény vagy mi a művészet, de szerinte az a harmónia, amit a festés során érzékel és a gondolat, a lelki világ, az érzéstapasztalat egyben van, ráadásul abban a kortárs szellem is valamilyen szinten tükröződik. Mindez azonban nagyon relatív, mert sokszor a művész szerint sikerült nagyszerűt alkotnia, csakhogy a közönség nem érti meg, de fordítva is szokott történni.
Kopriva Attila nagyon jól érzi magát Nagyzerinden, szerinte külön köszönet jár azoknak, akik megszervezték a naponta változó, színes programot, amiben nincs üresjárat.
Visszahozni a régi falfelületek hangulatát
Miroljuba Gendova bolgár származású, de az utóbbi időben Budapesten él. Amikor a művésztelepen jártunk, speciális technikával, mindenféle anyagot a képeibe építve dolgozott. Mivel a képei kiemelkednek a felületből, a rusztikum hatását keltik, hiszen alkotásai majdnem háromdimenziósoknak mondhatók. Azokat figurákkal, dekorációkkal gazdagítja. E munka igen összetett, hiszen le kell venni a vászonról, majd kellő formázás után visszaragasztja őket. Munkáival a régi falfelületek hangulatát kívánja visszahozni a tervezett 6-7 alkotáson.
Kiváló alkotóhangulat
Koncz-Münich András és felesége, Judit a fiukkal együtt a Művésztelepre a XXI. kalotaszegi Alkotótáborból érkeztek. A felesége festő, maga keramikus, ezért a tavalyelőtt készített égető kemencét rendbe akarja tenni, hogy a többi munkájával együtt a Kőbe zárt múlt című domborművét is kiégesse. Az nem organikusan gömbölyű, hanem szögletes felületekkel tarkított, kissé szokatlan forma, de ennél kisebb domborműveket is tervez agyagból elkészíteni, illetve kiégetni a záró kiállításig. Mindketten felszabadultan tudnak alkotni a Nagyzerindi Művésztelepen, ahol a művészek nemzetiségi sokszínűsége ellenére kiváló alkotóhangulat honosodott meg.
Értékelő a szervezőkkel
Az idei alkotómunka feltételeiről Siska-Szabó Hajnalka művészeti vezetővel és Vas Enikő gazdasági szervezővel is elbeszélgettünk. Amint elmondták, idén 6 országból összesen 15 művész vett részt az alkotótábor munkálatain, amelyek a Lelkünk univerzumacím szellemében zajlanak. A téma tág fogalma a művészeknek nagyon tetszett, hiszen ebbe szinte minden belefér. A zerindi és a környékbeli tájak által sugallt impressziók, a művész szubjektív világán átszűrve, mindenkinél másképp jelenik meg a vásznon vagy a formákban. Lényeg, hogy minden művésznek más a lelki univerzuma, amit a szűrőin keresztül tud kép formában megjeleníteni, illetve megfogni, mert mindenkiből más sugárzik vissza.
A Művésztelepen részt vett a bulgáriai Miroljuba Gendova, a lengyelországi Bojarczuk Krzysztof, Bebel-Karankiewicz Beata, Karankiewicz Kacper és Karankiewicz Wlodzimierz, a szlovákiai Turcsányi Frantisek, az USA-beli Cziglényi Attila, az ukrajnai Krizhanivska Marija, Lutsenko Igor, Kopriva Attila, Julia Petrova, a Kolozsvári Koncz-Münich Judit és Koncz-Münich András, a Nagyváradi Bálint Beáta Noémi és az Aradi Siska-Szabó Hajnalka;
alkotásaik a nagyzerindi kultúrotthonban vasárnap 18 órától zárókiállításon kerülnek a közönség elé. Az alkotásokat Siska-Sazbó Hajnalka értékeli, a műsoros esten Hajtmann Ildikó békéscsabai énekművész fog fellépni, ugyanakkor Dénes József nagyazerindi református lelkipásztor legújabb verseskötetének a bemutatójára is sor kerül. A rendkívüli esemény szervezői nagy szeretettel várják a helybeli és a környékbeli érdeklődőket, akiknek vizuális művészi, illetve zenei és irodalmi élményekben is részük lehet. Vagyis itt is szemléltetik lelkünk univerzumának a sokszínűségét.
Köszönet
Mindez nem jöhetett volna létre a támogatók, az Arad megyei Kulturális Központ, a Nagyzerindi Polgármesteri Hivatal és Tanács, a Communitas Alapítvány, tovább Csáky Barna Zsombor és Bognár Levente Aradi alpolgármester, Balla Géza, Mészáros Dávid, a Pro Pir Kult Egyesület, Schmak András, számos községbeli magánszemély támogatása nélkül. A Művésztelep idén is a hagyomány szerint működött, vagyis az étkezés a polgármesteri hivatal étkezdéjében, míg a szállás a Csáky-villában állt rendelkezésre. A pályázati közvetítő idén is a Pro Zerind Egyesület volt. A XIV. Nagyzerindi Művésztelep sikeréért a szervezők ezúttal is köszönetet mondanak minden támogatónak és közreműködőnek.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

2017. február 17.

Kölcsey-közgyűlés, meglepetésekkel
Szerdán este a Kölcsey Egyesület 2017. évi, az Aradi Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében tartott közgyűlése némi meglepetést hozott: a megüresedett elnöki posztra nem ír ki választást, a vezetést, egy évre, ideiglenes elnökség vette át.
Az ülést megnyitó Berecz Gábor titkár a (már újságból ismert) napirend felsorolása után Jankó Andrásnak adta át a szót az elnöki beszámoló ismertetésére. (Nem térünk ki rá részletesebben, a Nyugati Jelen közelmúlti számában olvashatták a Balta János által a leköszönő elnökkel készített interjúban.) A beszámoló végén az elnök „ennél többet nem tudok” megjegyzéssel bejelentette távozási szándékát.
A titkár ismertetője szerint az egyesület taglétszáma 150 körül állandósult, de 35-40 közülük nem látogatja a rendezvényeket, az egyesület könyvtára „mozdulatlan”, állományának egy része (raktározási hely hiányában) letétben van az alelnök lakásában, más részét szétosztották a megyében az erre igényt tartó iskolák, olvasókörök (például a borosjenői) között. A beszámolóban szó esett arról, hogy jó a kapcsolattartás más hazai és külföldi kulturális egyesületekkel (egyebek közt Nagyvárad és Kaposvár neve hangzott el), hogy megújult az immár Háromhavi Szemle folyóirat. A százlejes évi tagságdíj (ami nem egészen 42 százalékban folyik be, s ami, például, a Kölcsey-kiadványokhoz, -könyvekhez való ingyenes hozzájutást is feltételezi – szerk. megj.) távolról sem fedezi a kiadásokat, az Egyesület működéséhez külső segítségre van szükség. Az elmúlt évi 48,76 ezer lej bevételből 31,13 ezer pályázati pénz (nagy része az Arad Városi Tanácstól, egy kisebbik része a megyei tanácstól származik), 10,42 ezer magánszemélyek (köztük Böszörményi Zoltán) hozzájárulásából adódik.
Berecz Gábor elmondta még: az Egyesület évente kinyomtat 250–400 zsebnaptárt, s a 2013–2014-es évkönyv után (attól függően, hogy összegyűl-e a szükséges pénz) újabb évkönyvet szeretne megjelentetni.
Fekete Károly alelnök mindezekhez azt fűzte hozzá: tavaly a KITÁSZ-találkozó (a Kárpát-medencei magyar kulturális szervezetek 2016 nyarán Aradon megtartott találkozójáról van szó, amelyet évente más-más tagszervezet vállal fel – szerk. megj.) nagy erőfeszítés volt, ugyanúgy, mint a 14 aradi magyar alkotó képzőművészeti kiállításának (hosszú évtizedek óta premiernek számító) megrendezése. A felszólaló beszélt arról is, hogy az Egyesület tavaly, Aradnak az Európai Kulturális Főváros címre pályázása keretében (az aradi terv, mint ismeretes, megbukott, de esetünkben ez mellékes) öt javaslatot terjesztett elő, amelyből kettő bekerült a pályázatba. Az egyik az aradi múzeum birtokában lévő nagyméretű Feszty-triptichon rendbe hozása, kiállítása (írtunk róla annak idején, a mű nemzetközi konferencián történt bemutatása kapcsán), ebben jelentős a hozzájárulása a most leköszönt elnöknek. A másik a felújítás alatt álló Kultúrpalota orgonával való felszerelése, ami bizonyára nem kis anyagi erőfeszítés, de hosszú távra pozitív kihatással lenne a város zenei életére.
A 2017-es programra ezúttal nem térünk ki részletesen (alkalomadtán majd igen), előzetesen annyit, hogy minden hónapra van tartalmasnak ígérkező rendezvény, a legközelebbit azonban már most bejelentjük: február 21-én, jövő kedden Borbély László, az Aradhoz is (többek között felesége aradi származása révén) kötődő közismert RMDSZ-politikus könyvének bemutatása.
Amit nem halaszthatunk későbbre: a Kölcsey-elnökség arra vonatkozó javaslata, hogy az Egyesület Sándor Tivadar r. kat. papot, gáji plébánost, a Kölcsey régi és kitartó támogatóját tiszteletbeli elnöknek javasolta. (A tisztelendő úr, a rá jellemző szerénységgel inkább a volt elnökre ruházta volna át a megtiszteltetést – „a szolgát nem szokták kitüntetni”). Ugyancsak az elnökség javasolta, hogy az idei közgyűlésen ne legyen elnök- és vezetőségválasztás: egy évre, ideiglenesen, azaz jövő februárig az ügyvezető elnöki tisztséget Berecz Gábor eddigi titkár, a titkári tisztséget tőle Márkus János veszi át, a három alelnöki funkciót Fekete Károly, Hadnagy Dénes és Juhász Béla tölti be. A jogügyi tanácsos Jankó András lesz, a pénztárosi megbízatás Nagy Gabriellának jutott. Az elnökség tagjai továbbá Deák Rozália, Erdélyi István, Jámbor Ilona, Siska-Szabó Hajnalka. A közgyűlések között e tizenegy személy döntene a folyó ügyekről. A javaslatot a közgyűlésen részt vevő mintegy félszáz személy egyhangúlag megszavazta.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

2017. március 29.

Krónika a szeretetről és a szolgálatról
Puskás Bálint Zoltán könyvbemutatója Nagyenyeden
Az Áprily-estek keretében Puskás Bálint Zoltán A szeretet szolgálatában című könyvét mutatta be a nagyenyedi érdeklődőknek március 23-án. Fari Palkó Ilona, a Máltai Szeretetszolgálat nagyenyedi elnöke kitüntette a legaktívabb tagokat, a máltais ifjúsági csoport pedig a Szabó Hajnal tanárnő által betanított, a szeretetről szóló dalos-verses összeállítással tette emelkedetté a találkozót.
Puskás Bálint Zoltán máltai lovag, a Romániai Máltai Szeretetszolgálat tiszteletbeli elnöke, aki három cikluson át RMDSZ szenátor, egy időben a szenátus alelnöke, utána 9 évig alkotmánybíró volt, jól ismert személyiség Nagyenyeden, az egyik legaktívabb máltais „fészekben”.
Az előadó utóbbi szókapcsolat kiemelésével kezdte bemutatóját, kiemelve, hogy Erdélyben „minden máltais út Enyedre vezet”, hiszen itt tartják az elnökségi üléseket, a közgyűléseket, ifjúsági találkozókat és más központi rendezvényeket, de itt szervezik az egyik legelőkelőbb karitatív bált is. „Nagyenyed a máltai szolgálat egyik példamutatóan jól működő szervezete, amelyről mindig és mindenhol szívesen beszélünk” – olvashatjuk a könyvben, melynek szerzője a rendezvény legelején igyekezett méltató szavakkal elismerni a szervezet helyi elnökének, Fari Palkó Ilona tevékenységét. A hallgatóság soraiból sokan ekkor hallhatták először az örvendetes hírt: a máltai dáma címet viselő elnökasszony, mindenki „Ica-néni”-je, április 13-án a kolozsvári Magyar Konzulátuson egy rangos kitüntetést vehet majd át a Magyar Miniszterelnöki Hivatal részéről, a Magyar Ezüst Érdemkeresztet.
Fari Palkó Ilona megköszönte Puskás Bálint méltatását, szerinte az elismerő szavak annak bizonyítékai, hogy az enyedi szervezet jó úton jár, és arról biztosította a tiszteletbeli elnököt, hogy a tagok negyed évszázad után sem fásultak bele a tevékenységbe. A legaktívabbak közül ezúttal Szabó Hajnalt, Kovács Ibolyát, Kónya Editet, Fülöp Lucianát és Szabolcsot oklevéllel tüntetett ki, és mivel néhány fiatal számára most járt le hivatalosan a gyakornoki év, az ifjúsági csoport nyolc tagja is elismerésben részesült.
– „Több, mint 1200 önkéntesünk van, sok a fiatal, akikben én jövőt látok, még akkor is, ha a szeretet temetésén vagyunk” – emelte ki Puskás Bálint, rávilágítva egyúttal a szervezet megnevezésében található fogalom – szeretetszolgálat – látszólagos tartalmi ellentmondásosságára. A szolgálat általában mint valami kényszer él az emberek többségének a tudatában, és ez nehezen összeegyeztethető a szeretettel; ebből a felfogásból kellett felépíteni a változás után egy szeretetszolgálatot, amit tudatosan nem segélyszervezetnek neveztek el. „ A lényeg az, hogy ott legyünk, ahol szükség van a szeretetre” – fogalmazott .
Az előadó röviden fölvázolta a szeretetszolgálat hazai megalakulásának történetét és körülményeit, kiemelve a temesvári alapítótagok, Bárányi Ferenc és Ildikó úttörő szerepét, akiknek emlékére az enyedi közönség egy perc néma csenddel adózott. Az 1994 májusában történő kolozsvári jogi bejegyzést követően – tudhattuk meg - a szervezet gyors fejlődésnek indult, pár éven belül már húsznál is több helyi szolgálat létezett, de az idők során sokan le is morzsolódtak, főleg a Kárpátokon túli településekről. Egyébként a könyv első részében részletes leírás található a rend érdekes történetéről és szerkezetéről.
A romániai szeretetszolgálat komoly európai elismertségnek örvend, a lovagrend nagymesterei is meglátogatták, ami igen jelentős eseménynek számít, hiszen a Máltai Lovagrend Nagymester a nemzetközi kapcsolatokon belül államfői tisztségnek minősül. A könyv lapjain sok ehhez kapcsolódó érdekes, humoros vagy megható epizódot találhatunk, ilyen például az egyik Nagymester, Fra’ Andrew Berti 2002-es látogatása, aki a csíksomlyói búcsún csodálattal vette tudomásul, hogy a tömeg nem mozdult a helyéről a zuhogó esőben – ilyet életében nem látott.
A szeretet szolgálatában könyvből továbbá megismerkedhetünk a szeretetszolgálat néhány helyi szervezetével, soraikban az önzetlenségben és segítségnyújtásban példamutató személyekkel, továbbá néhány olyan sikertörténettel, amelyek a szeretet, a hit, a kitartás és a megfeszített munka mintapéldái lehetnek.
A HIT EREJÉVEL
A találkozó végén Puskás Bálint készségesen válaszolt lapunknak. Arra voltunk kíváncsiak, miként lehet a mai máltais vezetők küzdelmes munkáját, életerejét, fáradhatatlanságát utánpótlással biztosítani?
„Egyre nehezebb önkénteseket találni – válaszolta a szeretetszolgálat tiszteletbeli elnöke –, és egyre nagyobb szükség van a szolgálat tevékenységére. A változás után az akkori negyvenes generáció nekifutott a munkának és rendkívül jól végezte feladatát, de most már ők is lassan hetvenesek... A mai negyvenesek nehezebben jönnek el, nagyon leköti őket a munka, az aktív fiataljainkra pedig a családalapítás és a karrier vár, egy időn túl ők is kimaradnak. Nehéz, de vannak jó példák is, például Sepsiszentgyörgyön olyan csapat alakult ki 10-12 családból, akik gyerekkoruktól fogva ide jártak, most már negyvenesek és a gyerekeik is bekapcsolódnak a szolgálatba. Van lehetőség arra, hogy utánpótlást neveljünk: meg kell bízni, feladatot kell adni a fiataloknak. Annak titka pedig, hogy az ember nem fásul bele a nehéz szervezeti tevékenységbe, amelyet újabban az egyre bürokratikusabb követelmények tovább nehezítenek, a hit erejében rejlik. Mindenkinek, aki ezt a munkát végzi, kell legyen egy lelki beállítottsága, lelkileg meg kell erősödni, így maradhat meg a szeretet önkéntesének.”
Basa Emese
Szabadság (Kolozsvár)

2017. március 31.

Idén is együtt, testvérvárosi szellemben Arad és Pécs
Mozgalmas évnek néz elébe Arad és Pécs testvérváros. A két önkormányzat idén is folytatja évekkel ezelőtt sikeresen megalapozott együttműködését mind az önkormányzatok, mind a civilszervezetek és különböző intézmények szintjén. A 2017-es programot szerdán írták alá Pécsett, Bognár Levente aradi és Őri László pécsi alpolgármester jelenlétében. A két település 2003 óta gazdagítja közös programjait – azóta partnervárosok –, 2008-tól pedig már testvérvárosként is igyekeznek közelebb hozni egymáshoz a határ két oldalán élő polgárokat.
Bognár Levente a Nyugati Jelennek a dokumentum aláírása után elmondta, idén is folytatódnak azok a közös programok, melyekkel igyekeznek bemutatni a két település kulturális értékeit, szellemi örökségét. Egyik ilyen rendezvény lesz az aradi iskolások számára megrendezett Irány Pécs vetélkedő (ehhez hasonlót már szerveztek Irány Arad néven), a pécsiek vendégszereplése az aradi Ezüst Hóvirág Nemzetközi Táncdal Fesztiválon (Arad), az Aradi Napok keretében sorra kerülő Pécs napja vagy az Arad napja Pécsett. Közös képzőművészeti tárlatok, testvériskolai programok és színházi bemutatók teszik (többek között) színessé, tartalmassá a két város idei együttműködését.
Március 29-én, szerdán az Apáczai ÁMK Művelődési Ház (Pécs) galériájában kiállítás nyílt „Kapcsolatok” címmel Siska-Szabó Hajnalka aradi festőművész munkáiból. A tárlatot a két város alpolgármestere nyitotta meg, a testvérvárosi kiállítás április 18-ig tekinthető meg.
Sólya Emília
Nyugati Jelen (Arad)

2017. április 11.

Jelek, képek, jelképek
Kassák Lajos, Hamvas Béla és Tamási Áron emlékét idéző képzőművészeti kiállításnak nyújt otthont 2017. március 30-tól április 30-ig az Apáczai Galéria. Az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete (EMME) Székely Géza vezette kolozsvári csoportjának szervezésében megnyílt tárlaton ötvennégy művész hatvanöt alkotása tekinthető meg.
„Az ember ott kezdődik, hogy teremt valamit, ami nincs. Valakinek lenni a semmiből. Nem a legkisebb, hanem a legnagyobb ellenállást keresni. Csak azt érdemes megcsinálni, ami lehetetlen.” Ezt Hamvas Béla mondta, de mondhatta volna Kassák Lajos is. És nem csak azért, mert mindketten Felvidéken látták meg a napvilágot, kerek tíz évnyi különbséggel, utóbbi 1887 március 21-én, Érsekújváron, előbbi 1897 március 23-án Eperjesen. Sőt mondhatta volna az ugyancsak 120 évvel ezelőtt, a székelyföldi Farkaslakán született Tamási Áron is. Hiszen nem csak teremtettek ők mindhárman, hanem megvalósították a majdhogynem lehetetlent is: merőben más, merőben új világot teremtettek irodalomban, művészetben, s a gondolkodás tudományában. Tették pedig ezt nem csekély ellenállásba ütközve, de mindvégig egyenes gerinccel és feltartott fejjel.
Kassák a lakatosinasból lett világ-járt européer költő, író, lapszerkesztő, képzőművész, a magyar szabadvers megteremtője, az avantgárd élharcosa, az absztrakt festészet hazai úttörője és világviszonylatban is fontos képviselője valamennyi izmusba belekóstolt, hogy aztán aktivizmus néven a sajátját is megalkossa. Olyan kimagasló személyisége ő kultúránknak, akiről Illyés Gyula se többet se kevesebbet nem állított mint azt, hogy „ahol ő ült és beszélt ott mindig Európa közepe volt”. Való igaz. Képarchitektúrája mai napig újszerűen hat, a konstruktivizmus századunkban is virágkorát éli. Emberi nagyságával, meg nem vesztegethető jellemével kapcsolatban pedig Vészi Endre úgy vélte: „magatartásával is tanít” . Megállapítását Lengyel Balázs is alátámasztja, aki szerint „Kassáknak magatartása a remekműve”.
Amit pedig Hamvas Béla tett a 20. századi magyar kultúrában, a hagyomány és az avantgárd együttese terén az nem csupán Forradalom a művészetben hogy az ő szavaival éljek, hanem forradalom a gondolkodásban és forradalom az emberi tartásban, magatartásban és kitartásban. Egyszóval hamvasizmus. Amely megkerülhetetlenné vált a hatvanas, hetvenes évek új avantgardista irodalmi művészeti törekvéseiben, hogy aztán alkotója egyenesen kultuszszeméllyé avanzsáljon és a mai napig befolyásolja a közgondolkodást. A hite és meggyőződése valamint Lukács Györggyel folytatott polémiája következtében annak idején háttérbe szorított író, filozófus, esztéta könyvtárosi állását elveszítve kertészként és raktárosként alkotta meg hatalmas és komplex életművét, „az ébresztő elemek folyamatos sorát”, állította fel saját életét is meghatározó sorsképleteit. Hérakleitosszal, Buddhával, Lao-Ce-vel, Shakespeare-rel gondolatközösséget vállalva nem véletlenül vallotta, hogy „az ember sorsa jelleme”. Ez a jellem pedig, mármint az övé, nem ismert megalkuvást. Akkor sem, amikor a háborúban élete kockáztatásával mentette meg a felügyeletére bízott zsidó munkaszolgálatosokat és akkor sem, amikor a mellőzést vállalva következetesen kitartott a rendszernek nem tetsző elvei mellett.
Tamásival kapcsolatban pedig engedtessék meg egy személyes vallomás. A nyugati határszélen születtem, a Székelyföld egyfajta Antarktisz volt számomra, ahol sohasem jártam, de tizenéves fejjel belebotlottam Ábel rengetegébe, ami valósággal elnyelt. Olyannyira, hogy Tamási és székelység imádatomat osztálytársaimra is rákényszerítve, a tanórák szünetében, egyfajta, akkor még ismeretlen olvasásmaraton keretében, lassacskán az egész regényt felolvastam. Lányosztály voltunk, íróba, Ábelbe, vadonba, mindannyian beleszerelmesedtünk. Hogy aztán később megtudjam: 1956 szeptemberében Tamási Kolozsváron járt és a bolyaisoknak tartott előadásában már éreztette a forradalom előszelét. Irigyeltem is érte a bolyaisokat: a személyes találkozásért és a hallottakért. Nekem már csak a Babes-Bolyaiból jutott.
De szerencsére abból is, amit ez a 20. századi rousseau-ista – ahogyan Hegedűs Géza nevezte Tamásit –, novelláiban, regényeiben lelke mélyéből fakadó őszinteséggel, folklorisztikus mélységgel, hamisítatlan székely humorral és esetenként romantikába hajló sajátos mondatfűzéssel tudomásunkra hozott. S amiért egyszersmind a magyar irodalom élvonalába került.
S akkor most lássuk hogyan is hatottak jeleikkel, képeikkel, jelképeikkel, írásaikkal ezek a peremvidéki, de a magyar szellemi életben központi szerepet betöltő, még a 19. században született személyiségek a 21. század képzőművészeire, művészpedagógusainkra.
Itt van mindjárt a kiállítás egyik kiemelkedő alkotása, Hunyadi László Tamási-plakettje. A szobrász személyesen is ismerhette az írót, sőt , annak idején, képzőművészetis diákként akár halhatta is 56-os kolozsvári beszédét. S ugyancsak Tamási Áront idézi Matei Lászlónak az író gyerekkori élményeit felelevenítő, Bölcső és bagoly című, regényes életrajzából ihletődött, azonos címet viselő digitális grafikája valamint Simon Zsolt Emlék a rengetegből című míves triptichonja. Egyébiránt a modern technikával készült alkotások egyre nagyobb teret kapnak az EMME-tárlatokon. Közülük is kiemelkedik Petca Ovidiunak visszafogottan nemes eleganciájú, mély értelmű, Hamvas Béla filozófiáját eszünkbe juttató Ellenbenyomások XXX. című munkája, valamint Haász Ágnes Labirintusa és Mira Marincas Diptichonja.
Mint általában, most is könnyed játékossággal fűszerezett drámaiság jellemzi Forró Ágnes pasztelljét. A hamvasi kettősségből eredeztethető, sírva nevető, nevettető bohóc tematikája már önmagában is megköveteli a hasonló interpretációt, amit a művész egyedi stílusjegyei hitelesítenek. Immár markánsabb vonalvezetésű, állandó jelzőinek köszönhetően akár játékosnak is mondható, de szintén drámaiságba torkolló munka Sipos László Noé bárkája a galambbal című, élénk színvilágú, megkapó olajképe.
Gally A. Katalin Mozart-muzsikát idéző Lacrimosója gyönyörködtet és meditálásra késztet akárcsak Fátyol Zoltán Két figurája és Kozma Rozália Görög illúziója. Hamvas Béla szellemujját vélem felfedezni Starmüller Katalin aranyba öntött Egő csipkebokrában és ugyancsak Hamvas ihletésű Koncz-Münich Judit In vino veritas című olajképe. Kőmíves Andor két kis műremekét, az Újrahasznosított történet címűeket pedig az absztrakt festészet gyöngyszemeiként értékelhetjük.
Máthé László Emlék című olajképe viszonylag kis mérete ellenére is egyfajta monumentalitást sugall olyannyira, hogy visszafogott színvilága dacára is kiugrik, felhívja magára a figyelmet. Tompos Opra Ágota égő vörösbe fogalmazott Jel- és képörvénye viszont éppen tekintet csalogató színeivel és dinamikus formaritmusával hat erőteljesen, akárcsak Szabó Attila Táj-képe és ifj. Starmüller Géza Túlsó című munkája.
Elegáns tálalásban tekinthetjük meg M. Lovász Noémi Gulágot idéző, formailag és színvilágában is találó Jelképeit, Nagy Endre kollázsait valamint Nagy Tibor és Suciu Katalin Mária Hamvas Béla-képi átiratait. És érdemes elidőzni Adorján Ilona pasztellje, Essig Kacsó Klára akvarellje valamint Balló Andrea és Breznay András olajképei előtt.
A csilingelő hegyi források tisztaságát juttatja eszünkbe Tudorán Klára míves textilkollázsa s a földtörténet patinás világát fogalmazza kerámiába Koncz-Münich András.
Most sem hiányoznak a tárlatról szeretett, idős mestereinknek Gedeon Zoltánnak és Pócsai Andrásnak a munkái, valamint az EMME-tárlatok állandó résztvevőinek Ábrahám Jakabnak, Ábrahám Imolának, Boár Szilviának, Boros Györgynek, Drozsnyik Istvánnak, Durucskó Zsoltnak, Éles Bulcsúnak, Kentelki Gábornak, Keszthelyi Györgynek, Kovács Gézának, Molnár Imrének, Siska Szabó Hajnalnak, Subicz Istvánnak, Vincze Lászlónak, Vízi Katalinnak az alkotásai. És örömmel fedeztem új neveket a kiállítók között, mások mellett Sepsi Józsefét, Simonfi Timeáét, Horváth Leventéét.
Amit pedig Székely Gézának köszönhetünk, az nem csupán a kiállítás ötlete és fáradtságos munkával járó megszervezése, hanem az a tökéletes kassáki adaptáció is, amellyel monotípiában és fölöttébb igényes rézkarcban adózott a magyar avantgárd megteremtője emlékének. Kassák szellemiségében rajzolta meg Én-képét és fogalmazta meg az újjászületés, az öröklét szimbólumát Főnix énem című munkájában, amellyel joggal teszi fel a pálmát a jelenlegi EMME-tárlatra.
Németh Júlia
Elhangzott 2017. március 30-án, az Apáczai Galériában, a Jel-kép című kiállítás megnyitóján. Szabadság (Kolozsvár)

2017. április 13.

Bemutatták Matekovits Mihály kötetét Csöndes dicséretek a költészet napján
Kedden délután, a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád Termében telt ház előtt mutatták be Matekovits Mihály ny. matematikatanár Csöndes dicséretek c. könyvét. A kötetben a szerző által több mint négy évtizedes pedagógiai munkája során elmondott, leírt laudációkat találja meg az olvasó, olyan munkatársakhoz, kedves ismerősökhöz írt köszöntéseket, akik áldozatos munkájukkal egy életen keresztül szolgálták az aradi és az Arad megyei magyarságot.
Az Irodalmi Jelen Könyvek kiadásában megjelent kötet bemutatása egybeesett a költészet napjával. Az ünnepi hangulatú eseményt a Kölcsey Egyesület alelnöke, Fekete Károly nyitotta meg, mondván, a kötetbe foglalt köszöntések mindegyike főhajtás azok előtt, akik magunk és gyermekeink erkölcsi értékeit csiszolták, emberségre, tisztességre, becsületre tanítottak, és igyekeztek segíteni eligazodni korunk értékei és értéktelenségei között. A könyv szereplői egész munkásságuk során azon fáradoztak, hogy embertársaikra figyelő, érzékeny lelkületű embereket faragjanak tanítványaikból. A kötetből visszaköszönő szereplők egy része kedden a közönség soraiban foglalt helyet, mások már nincsenek közöttünk. Az ő tiszteletükre az eseményre meghívott Fall Ilona, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház színművésze az Ave Mariával emelte a rendezvény hangulatát.
Az egyesület alelnöke és a színművész Magyari Lajos Csoma Sándor naplója c. versével – aminek egy részlete a kötet bevezető mottója – adózott a költészet napjának. A zenei aláfestést a Miltaller–Miscovici duó, valamint, nem utolsó sorban Silvestru Gavriloaie hegedűművész (az aradi zenelíceum tanára) biztosította.
Több mint nyolcvan személyről esik szó a kötetben, köztük pedagógusok, egyházi szereplők, illetve más területen tevékenykedő emberek. A könyv továbbá tartalmazza azokat a laudációkat is, melyek táblaavatásokkor hangzottak el. A szerző egy matematikushoz illő pontossággal tűntette fel, hogy a köszöntéseket mikor, hol, milyen alkalmakkor mondták. S, hogy miért éppen a „Csöndes dicséretek” cím? Mert a szövegek rendszerint ünnepélyes, lényegében csöndes keretek között hangzottak el, nagy tisztelettel. A kötet bevezető mottójaként olvasható Magyari Lajos-verset a szerző nem véletlenül választotta, úgy véli, a maga területén minden általa vagy mások által laudált személy egy-egy Csoma Sándor, aki „itt, mellettünk, velünk, értünk teszi meg a százezer lépést”. Egyébként a könyv hátlapján szereplő Ady-idézet is a kötet szereplőihez kapcsolódik.
Matekovits Mihály zárásként elmondta, a könyvet azért tette közzé, hogy a szereplők gyermekei, unokái, tanítványai is elolvashassák, megismerhessék, kik egyengették annak idején útjukat.
A kötet borítója Siska-Szabó Hajnalka festőművész keze munkáját dicséri, az olvasószerkesztői feladatot Szabó J. László tanár, a technikai szerkesztést Veres Rudolf vállalta el. A könyvben szereplő fényképeket Kurunczi Ferenc, Matekovits Alpár, a Nyugati Jelen és a köszöntöttek hozzátartozói jóvoltából ékelték a szövegek közé.
Sólya Emília / Nyugati Jelen (Arad)

2017. május 20.

Arad és a szlovéniai Lendva egyre közelebb egymáshoz
Megszületett a kulturális partnerségi egyezmény Arad és a szlovéniai Lendva település között. A megállapodást május 16-án írták alá a lendvai városházán, ahol Aradot Gheorghe Falcă polgármester és Bognár Levente alpolgármester képviselte.
A szlovéniai magyarok Népújság c. hetilapjának beszámolója szerint a dokumentumot az aradi polgármester és Anton Balažek, Lendva Község polgármestere látta el kézjegyével. „Arad és Lendva együttműködési megállapodása tulajdonképpen egy 10 éves kapcsolattartás hozadéka, melyet elsősorban a magyar nemzetiség ápolt” – áll a hetilapban.
A két település közösségét az aradi Szabadság-szobor megalkotója, a lendvai születésű Zala György szobrászművész (1849–1937) tiszteletekapcsolja össze, ebből a meggondolásból szervezik meg a lendvai magyarok évről évre a Zala Görgy-emléknapot, melyen már hagyomány, hogy Arad város is képviseltetik. Az emléknapot idén például Siska-Szabó Hajnalka aradi képzőművész egyéni tárlata gazdagította.
Az aradi polgármesteri hivatal sajtóosztályáról kibocsátott közlemény értelmében a két település nemcsak kulturális területen, hanem környezetvédelmi kérdésekben, ugyanakkor az alternatív, megújuló energiaforrások tekintetében is együtt kíván működni. Az aradiak a szlovéniai látogatáson azt is megtudhatták, hogyan próbálják partnereik optimizálni a lakosság energiafelhasználását (pl. geotermikus fűtés).
A két önkormányzat vezetői megegyeztek abban, hogy az elkövetkezőkben a termálvíz-források kiaknázásában, illetve a két közösség örökségének a megőrzésében is segíteni fogják egymást. Az együttműködés kiterjed az Európai Uniós támogatások megpályázására, de az önkormányzat vezetői szeretnék, ha az aradi és a lendvai kulturális intézmények, civilszervezetek és művészi együttesek is közelednének egymáshoz. Szó esett még a két vidék oktatási intézményei közötti cserekapcsolatok megalapozásáról is.
Sólya Emília / Nyugati Jelen (Arad)

2017. június 6.

A visszajáró történelem útjain
Emlékmű Nagyzerindnek
Miközben végiglapoztam Fazekas József nagyzerindi ny. történelemtanár A visszajáró történelem útjain c. kötetét, meg a pünkösd szombatján a nagyzerindi kultúrotthonban a méltatók beszédeit hallgatva minduntalan Horatiusnak az ércnél maradandóbb emlékműre (saját alkotására) vonatkozó sora járt az eszemben. Egy értékes könyv amolyan emlékmű, s talán még inkább, ha azt a szerző egy szűkebb-tágabb közösségnek, tájegységnek, helységnek állítja: a szó elszáll, az írás megmarad, s azt akár évszázadok múltán is elő lehet venni.
Fazekas József ilyen emlékművet állított szűkebb hazájának, a Körösköznek, Nagyzerindnek és környékének. Ha a táj lakója kezébe veszi, sok mindent megtudhat szülő- vagy lakóhelyéről, olyan dolgokat, amelyekről, legfeljebb, őseitől tud, hallomásból, valamit. A szerző, mondta egyik méltatója, tanártársa, Csanádi János Eleinkről szól a fámac., tavaly tavasszal bemutatott művét mintegy folytatja, egészíti ki egy virtuális falumonográfia érdekében. Mindkettő nagyon tiszteletre méltó, értékes munka – vajon akad-e valaki az ifjabb nemzedékből, aki majdan folytatná?
Hallottam egykori tanítványától, hogy a „tanár bácsi” attól tartott, kevesen jönnek el a könyvbemutatóra. Ehhez képest a zerindi kultúrotthonban álltak is jó néhányan ülőhely híján, s amikor a műsorvezető (az egykori tanítvány, a későbbi magyartanár, a kultúrotthon vezetője, Kiss Csilla, aki egyébként remekül látta el tisztjét) üdvözölte a megjelenteket, legalább tucatnyi helységet sorolt fel – a környékbeli Feketegyarmaton, Anton, Simonyifalván, Vadászon kívül többek között Nagyszalontát, Aradot, Debrecent említette. Ez utóbbi városból Tabajdi György Pál, a könyvben külön fejezetet kapott nagyzerindi születésű Tabajdi Károly egykori Arad megyei alispán, jeles politikus, a zerindi iskola névadójának leszármazottja és fia jött el.
Mindez külön kommentár nélkül is igazolja, hogy a szerzőt mennyien tisztelik, s voltak kíváncsiak könyvére.
A szombat délelőtti esemény jócskán túlnőtt egy „közönséges” könyvbemutató keretein: a méltatókon (Kiss Csilla, Pelokné Csordás Gabriella – egykori osztálytárs –, Nagy István szerkesztő, tördelő, pécskai fizikatanár) kívül a kötethez szorosan kapcsolódó versek (Semsei Ildikó, Brittich Erzsébet), hangzottak el, egy részlet az 1879. évi nagy zerindi árvízről szóló verses beszámolóból („amikor a zerindi szőlőcsősz is költő volt” – kommentálta a szerző), továbbá felolvasás a zerindi falusi képtár egyik kezdeményezőjével és lelkes harcosával, Fazekas Józseffel készült egykori tévéinterjúból, végül egy szép, az egykori osztálytárs által felolvasott vers, Arany János (1848-ban keletkezett Öröksége: „Ha minket elfú az idők zivatarja: / Nem lesz az istennek soha több magyarja.”
A jól megkomponált könyvbemutató-előadás végén fellépett néhány szép dallal a Rozmaring népdalcsoport, amelyet annak idején a szerző neje, Fazekas Irén tanárnő hozott létre és vezetett. Aztán elvonultak az egykori kislányok, a legtöbben már rég nem ténylegesen zerindiek, az iskolába, találkozóra.
A községen belüli Zerind falu lakossága (a könyvből idézek) 1930-ban meghaladta a 2300-at, manapság alig a nyolcszázat. Elfúj bennünket az idők zivatarja?
Az összejövetel végén a jelenlévő Szabó István (nagyvarjasi – Arad megye – gyökerű, ma a magyarországi Sarkadon élő) történész, szépíró tartott magvas bemutatót Trianonról, a június 4-i nemzeti összetartozás napjáról. Mi lett volna, ha...?, adhatnánk a címet rövid előadásának. Történelmietlen kérdés, ma az van, ami.
Fazekas József mintegy 190 oldalas könyve hat fejezetre (Helytörténet. Körösköz, Képtár, Környezetvédelem, Nyelvemlékeink nyomában, Az iskoláról, Polgármesterek zerindi helyzetképe) tagolódik, és tucatnyinál több reprodukciót tartalmaz a zerindi képtár anyagából. Írásokat, beszédeket, interjúkat, jó részük az egykori Vörös Lobogóban, a mai Nyugati Jelenben látott először napvilágot. És ami meglepetés volt a szerző számára: a könyv elején egy színes portré, Siska-Szabó Hajnalka alkotása, amelyet a szerkesztő titokban csempészett be, mert a szerző aligha egyezett volna bele.
Az egykori nagyszalontai osztálytársak (tizenketten jöttek el!), egy szép, Szalontáról szóló könyvvel és diplomával lepték meg a hetvenéves szerzőt, kérvén, hogy olvassa fel az oklevél szövegét. Az első mondatok után azonban szünet következett: a meghatottságtól elcsuklott a hangja...

2017. július 29.

XV. Nagyzerindi Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor
Három földrész, nyolc országába viszik a kistérség hírnevét
Amint azt előzetesen hírül adtuk, július 24-én, hétfőn kezdődött a XV. Nagyzerindi Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor, amelynek a munkálataira mi is ellátogattunk. Ezúttal is Csáky Barna Zsombor villájában, kiváló lakhatási és alkotófeltételek között találtuk a 16 tagú művésztársaságot, akik ezúttal is a polgármesteri hivatal étkezdéjében étkeztek. Közülük néhányan a fedett, fóliával a széltől is védett teraszon dolgoztak, mások téma, illetve ihlet céljából a természetben jártak
Láng Esztert a közösség fogta meg
A teraszon alkotók közül elsőként a Debrecenből érkezett Láng Esztert szólítottuk meg, aki elsősorban fest, de grafikával, installációval, performansszal is foglalkozik. Erdélyben gyakran jár, hiszen Korondon született, de a nagyzerindi alkotótábor munkálatain első ízben vesz részt.
Ami az itteni alkotómunkáját illeti, benne van egy minimalista irányba tartó folyamatban. Az utóbbi időben monokromjellegű munkákat alkot, korábban absztrakt jellegűeket készített. Ha muszáj, ajándékba szokott egy-egy tájképet is készíteni, de nem az a műfaja. Igazán a világnak és a tárgyaknak a struktúrája, a belső konstrukciója, a színek érdeklik. Azok, amelyek a korábbi időszakokból, visszafogottabb irányba tartanak. Egyszerűsített forma- és színvilágot keres. Nagyzerinden az a közösség fogta meg, amelybe belekerült, az impressziói elsősorban innen származnak. Az a kollégiális, barátságos környezet és hangulat, amiben dolgozni lehet. A faluban is sétálgatott, ahol a régi dolgoknak a nyomait kereste, észlelte a változásokat. A falut még nem ismeri eléggé, de az itt szerzett benyomások általában később szoktak megfogalmazódni. Ha legközelebb az alkotótábort olyan időpontban szervezik, amikor neki is megfelel, illetve újra meghívják, szívesen visszajön.
Dél-Koreában is tudnak Nagyzerindről
Clemens Beungkun Sou Dél-Koreából származik, Bécsben élő művész, aki a világot járja művésztelepről, művésztelepre, a számára érdekes művészeket meghívja Dél-Koreába, ahol művészeti szervező is. Gunsansi városban 1990 óta egy nemzetközi, az UNESCO által támogatott kiállításnak a szervezője, a világ művészeinek a részvételével. Ott többek között Siska-Szabó Hajnalka is kiállított. Az ott résztvevő művészeknek a száma 200 fölött van, mindannyian rajta vannak a szervező által készített plakáton. A minden évben Dél-Koreában megszervezett kiállítással párhuzamosan, Bécsben és Dél-Koreában is egyetemi tanárként oktatott – 21 évig – műépítészetet és designet, amelyekből doktorált. Most már nagyon sok ideje van, bejárja a világ művésztelepeit, a nagyzerindin második alkalommal vesz részt, az itteni emberek igen jó benyomással vannak rá, ugyanakkor nagyon érdekli az itteni régi építészet. Itt nyugodt feltételek között, kiváló alkotólégkört élvez, amit ezúttal is megköszön, ide máskor is szívesen visszajön.
Amint Siska-Szabó Hajnalka is hozzátette, Clemens Beungkunnal már több művésztelepen vettek részt együtt, kölcsönösen tetszettek egymás munkái, ezért másodszor is meghívta a nagyzerindi művésztelepre. A több mint 10 éve megszervezett vándorkiállításra, amit Szöulban is megszerveztek Hajnalkának a munkáiból is vitt. A kiállított anyagból katalógust is készítettek, amiben a művészek életrajzai mellett a munkáik is benne vannak. Most elhozta azt a katalógust és a plakátot, amiben mindketten szerepelnek. A dél-koreai művész nagyon szeret Nagyzerindre járni, ahol nagyon jól érzi magát, angolul értekeznek vele.
Mario a malom épületében remélt ihletet
Siska-Szabó Hajnalka művészeti vezető Mario Eibergerrel a hegyvidéki alkotótáborban ismerkedett meg, tetszettek a munkái, ezért Nagyzerindre is meghívta. Amint Mariotól megtudtuk, különleges helyeket keres, ahol enteriőrben, vagy modern felfogás szerint, a régi ottfelejtett épületeknek a belső tereit, a vakolat lehullását festői foltokkal szemlélteti, ezáltal különleges élményt tud nyújtani a szemlélőnek. A külső világban inkább modern városképeket fest, dekoratív ráhatásokkal. Noha a belső helyek lepusztultnak látszanak, az egyedüllétet, az ottfelejtettséget kihangsúlyozzák. E képek nem régi, barnás másolatok, hanem átköltött alkotások. Ilyen épületeket Nagyzerinden is talál, de ezek farmszerűek, miközben elsősorban a gyárépületeket kedveli, ahol nagyobb épület-tömegek nagyvonalú formákat képeznek. Mindenképp szeretné meglátogatni a helybeli malom épületét, ahol bizonyára maradandó élményeket fog találni, amelyek nyomán kép is születhet.
Wlodzimierz a természettel együtt alkot
Karankiewicz Wlodzimierz a koegzisztencia alapján maga is alkot, de érvényesülni engedi a természet aktivitását is. Munkájában elsőrendű a természetes alapanyagoknak a használata. Éppen ezért, a kézi szőttes vásznon kínai tussal, vízzel, érett, illetve zöld bodzabogyók festékével dolgozik. Mindennel, amit a természetben talál, beleértve a vörös agyagot is. A hatalmas vászonnak nyirfaseprűvel történő megfestésében a táj ihlette, de a saját impresszióit is érvényesítette. A festménye ebben a fázisban még csak absztrakt kompozíció, amihez az impresszió a természetből érkezik. Az út, az azt elkísérő fáknak a koronája, a levelei, tehát maga a természet inspirálja.
Falra akasztani az összes képet
Siska-Szabó Hajnalka művészeti vezető és Vas Enikő társszervező örömhírrel újságolták: a Nagyzerindi Képtárnak a tábori gyűjteményében folyamatosan felújítják a több évtizedes, megsárgult paszpartukat. Ugyanakkor hozzáfogtak az eddigi alkotótáborokban született, helyben maradt festményeknek a bekeretezéséhez. A bekeretezett képeket a falakra akasztották, azok a látogatók számára megtekinthetők. A 15 év alatt összegyűlt művészeti alkotásoknak a keretezése, a falakon történő kiállítása folyamatban van. A Képtár jelenleg 325 festménnyel rendelkezik, amelyeknek mintegy 80%-a már a falakon látható. Nem csak a képtárt, hanem a polgármesteri hivatal irodáit, a folyosókat, sőt az étkezdét is képek ékesítik. A képek bekeretezése, a paszpartuk felújítása a Nagyzerindi Polgármesteri Hivatal anyagi támogatásával már januárban elkezdődött. A képtár naponta 8–16 óra között látogatható, de előre történt bejelentkezés alapján hétvégén is kinyitják, ingyenes belépés mellett. Abban is reménykednek, hogy valamikor a kiállítóhely hiánya is megoldódik, és bekeretezve, minden kép a falra kerül, megtekinthető lesz.
Amint Siska-Szabó Hajnalka művészeti vezető elmondta, a nemzetközi szinten is elismert művészek részvétele a nagyzerindi alkotótáborban nagyban emeli annak a színvonalát. Az itt megforduló legtöbb művész egyetemi tanárként is tevékenykedik. Közéjük tartozik a Karankievitz lengyel művész-házaspár is, akik szintén nagyon szeretnek részt venni a Nagyzerindi Nemzetközi Alkotótábor munkálatain.
Színes album, értékelő
A szlovákia Turcsányi Frantisek, az USA-beli Cziglényi Attila, a lengyelországi Beata Babel-Karankiewicz, Karankiewicz Kacper és Karankiewicz Wlodzimierz, az ukrajnai Kopriva Attila, a budapesti Breznay András és Szmirnov Oleg, a debreceni Láng Eszter, a dél-koreai Clemens Beungkun, a németországi Mario Eiberger, a kolozsvári Koncz-Münich Judit és András, Gally A Katalin és Székely Géza, illetve az aradi Siska-Szabó Hajnalka Az emlékek szárnyán témakörben született munkáit vasárnap 18 órától az Olosz Lajos Művelődési Házban Ódry Mária festőművész értékeli. Mivel az idei művésztelep jubileumi, az elmúlt 15 év munkáinak az összegzésével egy albumot is sikerült összeállítani. Azt Csáky Barna Zsombor adja ki, Siska-Szabó Hajnalka és Vas Enikő szerkesztették. Február óta dolgoznak rajta és tartalmazza a 15 év alatt született műveket, a 71 alkotóművésszel együtt. A művészek nemcsak a Nagyzerindi Képtár, hanem a szponzorok, de a lakosság gyűjteményét is gyarapították, ugyanakkor elvitték a Nagyzerindi Művésztelep hírét a nagyvilágba. Talán ennek is köszönhető, hogy idén 3 kontinens 8 országából érkeztek,és nemcsak a művésztelep, hanem Aradnak, a megyének, az egész régiónak elviszik a jó hírét. Azért is, mert minden évben szerveznek kirándulásokat a megye érdekes részeibe. Hétfőn Balla Géza ópálosi pincészetébe mennek, de a tornyai Pro Pir Kult tájházába is meghívást kaptak. A meglátogatott helyekről művészeti, lelki szempontból is feltöltődve távoznak, a műveikbe folyamatosan beépítik az itt szerzett impresszióikat. Azok újságok művészeti rovataiban, sőt doktori disszertációkban is megjelennek. A művésztelep népszerűsége annyira megnőtt, hogy helyhiány miatt nem tudnak minden jelentkezőt fogadni.
Köszönet a támogatásért
A szervezők ezúttal is köszönetet mondanak a támogatásért az Arad Megyei Kulturális Központnak, a Nagyzerindi Polgármesteri Hivatalnak, a Communitas Alapítványnak, Csáky Barna Zsombornak, Bognár Levente aradi alpolgármesternek, Simándi Sándor nagyzerindi polgármesternek, Balla Gézának, Schmak Andrásnak, a Pro Pir Cult Egyesületnek, a Pro Zerind Egyesületnek és a sok magánszemélynek, akik a lehetőségeik mértékében segítettek. Pályázati közvetítő, ezúttal is a Pro Zerind Egyesület.
Balta János / Nyugati Jelen (Arad)

2017. augusztus 2.

Zerind a nagyvilágban. A nagyvilág Zerinden
Július 24-én kezdődött és 30-án ért véget a XV. Nagyzerindi Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor, melynek munkájába Balta János. Három földrész, nyolc országába viszik a kistérség hírnevét című tudósításán keresztül nyertek betekintést olvasóink. Vasárnap a táborzáró kiállításon, ünnepi hangulatban Ódry Mária értékelte – mely az alábbiakban olvasható – az alkotók és szervezők tevékenységét.
„Igen – a Nagyvilág van Zerinden ismét: XV. alkalommal nyílt meg a Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor Nagyzerinden. Három kontinensről – Európa, Ázsia, Amerika – jöttek el ide az alkotók, és akik itt vannak, jól érzik magukat. Tíz napig ideális körülmények között festenek, rajzolnak, agyagból építenek, és utána elviszik hírét Nagyzerindnek a nagyvilágba – például az itt alkotó Beata Babel Karankiewitz, aki egyetemen oktat, beépítette Zerinden szerzett tapasztalatait a doktori disszertációjába. És nem ő az egyetlen doktori fokozattal rendelkező alkotó. Férje, Wladok Karankiewitz, a Czesztochowai Egyetem dékánja szintén egyetemi oktató. Dél-Koreából érkezett, nem először van itt prof. dr. Clemens Beungkun Sou, aki műépítész, járja a világot, Európát, kiállításokat szervez és fest. Szintén doktor az Ukrajnából érkezett KOPRIVA ATTILA, főiskolai tanár. És azt kell mondjam, minél doktorosabb valaki itt, annál szerényebb.
Ha már a szerénységnél tartunk, Székely Géza kolozsvári illetőségű művész tanár, mikor érdeklődtem tőle mi is az a magas állami kitüntetés, amiben részesült – szerényen, mosolyogva mondta: 2012-ben vettem át Áder János köztársasági elnöktől a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét. Amikor megkérdeztem, viccesre véve a figurát, hogy 2012 óta semmi? – azt válaszolta: – Á dehogynem, 2013-ban EMKE Szolnay Sándor-díj, 2015-ben a MOL MENTOR díja, 2011-ben a Magyarországi Rajztanárok Egyesülete által kiadott díj és emlékplakett – és mindezt olyan szerény mosollyal, mintha azt mondaná: – esik az eső.
– Igen, díjeső – mondanám én.
Fel szeretném olvasni a résztvevő művészek névsorát, hogy senkit se hagyjak ki, bár a zerindieknek nem kell őket bemutatni, hiszen régi barátok, ismerik őket.
BREZNAY ANDRÁS Budapestről érkezett, sokadszor van itt, épületsíkok, szürkék, sárgák, barnák vonzatában él, épületei mintha dőlnének, templomai, tornyai dőltükben mintha üzennének a mának: vigyázzatok ránk!
OLEG SMIRNOV szintén Budapestről jött – a zerindi táj, közeg számára mindig alapihlet, mindez olyan lilákban, kékekben, okkerben leegyszerűsítve egzisztenciálisan, szinte leheletszerűen újraköltve, hogy az ember azt mondja: ez igen!
GALLY A. KATALIN Kolozsvárról jött, ő a pasztellkréta művészetének nagymestere, az idei téma az emlékezés szárnyán számára testre szabott, hiszen különleges finomságú lélekérzéseket regisztrál. Egy-egy régi kerítés időkoptatta erzetét, vagy egy nyitott ablak, függönyön átszűrt emlékezésre invitáló képét.
SZÉKELY GÉZA szintén pasztelltechnikán keresztül, a lélek belső építészeként láttat épületet, fészert síkokban komponálva, a belső és külső környezetet.
A KONCZ MÜNICH házaspár férfi tagja, ANDRÁS saját építésű kemencében égeti ki különleges térelemeit, kisplasztikáit. Ezúttal különleges, redukciós technikával szürke-feketés felületet hozva létre: ők a METEORITOK címet viselik. Felesége, JUDIT egyedien házasítja össze az olajfestményt a reányomtatott linómetszettel. Mindkettő népi motívumos, tulipános-virágos ihletésű. Munkáinak címe: Emlékeim.
A tárlat legfiatalabb kiállítója CSÁKY REBEKA most nyert felvételt a Budapesti Képző- és Iparművészeti Szakgimnáziumba. Munkái, akvarelljei vérbő tehetségről árulkodnak már most. Érett munkák, mintha nem egy 15 éves leányka festette volna. Pontosan regisztrál, a lényeget láttatja. Például két egymásra fordított szék kivehető sziluettje fénybe mártva, vagy a fekete-fehér- szürke móló csak néhány ecsetvonás, de már biztonságról árulkodik.
TÚRCSÁNY FERENC Szlovákiából jött. Különleges álomvilág az övé, kissé borús, szürke az alap, amin szinte gyerekrajzszerű vidámságot idéz elő, játszi könnyedséggel.
LÁNG ESZTER új tag, Debrecenből jött, elmondása szerint egy alkotási folyamat része, amit itt festett. Az elvont, absztrakt kifejezési módot választotta, képeinek ihletője a zerindi táj, a zerindi közösség, belső struktúraként ábrázolva.
WLADIMIERZ KARANKIEWITZ a tág terek, természetes anyagok kedvelője. Természetes anyagra, háziszőttesre természetes festékanyagot használ. Bodzabogyó vagy egyéb bogyók levét viszi fel a hatalmas kifeszített vásznakra, lilás-barnás feketés síkok váltják egymást, mindeniknek más-más a struktúrája, és mint ahogy ittjártamkor láttam: amikor a szél meglengeti a vásznakat a tájban, az alkotás szerves része lesz a tájnak, amiből vétetett.
BEATA BABEL KARANKIEWITZ világos, fehér-sárga absztrakt víziók, ugyanez zöldben vagy rózsaszínben újrakölti a zerindi mezőt olyan ritmusban, mint egy-egy Chopin-etűd, éppen csak érintve a zongora billentyűzetét. De, hogy legyen valami anyagszerű ebben az egészben, egyszerű, finom, apró szemű homokot visz fel a vászonra.
KASPER KARANKIEWITZ, a fiúk (ő is diplomás festő) világa szintén játékos, de ő határozott kontúrokkal, világosszürke, fehér-kékben látja a világot, szüleitől eltérő módon, a saját hangján szólal meg.
MARIO EIBERGER Németországból jött festő, akit fiatalsága ellenére a lepusztult ipari tájak ihletnek meg, valamint az eme lepusztult tájból való kikívánkozás, és mindez úgy megfestve, hogy egy pillanatig sem unalmas. Hogy mennyire élmény neki a festés és ezt milyen szinten műveli, nos, egy kiállított képe sarkában ott volt egy béka – annyira ott volt, hogy meg kellett tapintanom, hogy nem-e egy háromdimenziós ráragasztott matrica? Hát nem. Ez egy hiperrealista béka volt!
KOPRIVA ATTILA Ukrajnából jött, szintén nem először jár itt. Az ő képei azért izgalmasak, mert bármit fest: tájat, épületet, állatokat, az erős piros, narancsszín kontúrok, kékkel, okkerekkel vetekedve egy olyan világot hoznak létre, ami állandóan vibráló, erős életigenlés.
CZIGLÉNYI ATTILA az USA-ból repült át Nagyzerindre. Ihletője szintén a zerindi táj. Egeinek kékjei, zöldjei mindig visszafogott háttérzeneként hatnak a történet mögött – egy-egy udvar magárahagyottsága, vagy egy-egy kert rendezetlen rendje mögött. Ő az, akinek mindig könyörögni kell: „Na, most hagyd abba, nem kell tovább festeni, már csak alá kell írni”.
CLEMENS BEUNGKUN SOU Dél-Koreából érkezett, Bécsben élő műépítész, kiállításszervező. Most kiállított képein – habár olajfestmények – krokiszerű gyorsasággal a női test szépségének hódol. Képei életerősek, kevés színt használ, rózsaszín, fekete, kék-zöld, mindez inkább grafikaszerű hatást kelt. Képeinek címe: Erős nők.
SISKA-SZABÓ HAJNALKA képeit szándékosan hagytam hátra, mert nem akarjuk elfelejteni, hogy ő nemcsak fest, hanem az egész tábor kiötlője, ötletgazdája, szervezője és Vas Enikővel együtt kézbentartója, rendezője. Mindezen napi gondok mellett megfestette Böjte Csaba Atya és édesanyja portréját, pedig a portré mérföldkő, itt nem lehet hazudni: vagy hasonlít, vagy nem, vagy Ő, vagy nem Ő. És ez esetben ez itt Ő. Siska-Szabó Hajnalka az erős ultramarinok, kékek-zöldek karmestere. Karmesteri pálcája, ecsetje alól fénybe mártott tájak, kék kapuk, illetve inkább fénykapuk boltívei bújnak elő, a nyitott kapukon mindig bezuhog a fény, és mindez olyan lendülettel, hogy minket is magával sodor.
Amit még feltétlenül el szeretnék mondani, a Zerindi Nemzetközi Képzőművészeti Tábor XV. jubileumi évére megjelent egy a 15 évet felölelő és bemutató album. Szerkesztője Siska-Szabó Hajnalka és Vas Enikő.Ami a 15 évben és a sorok között ott van, hogy a zerindi alkotótábor nemcsak egy évente megrendezett művészeti fórum, hanem egy alkotó közösség, ami állandóan fejlődik, meg merem kockáztatni továbbképző jellege van. Itt Zerinden a művésznek, művészetnek becsülete van. Mondhatni igénylik a szépet, a képet, nemcsak a meglévő képtár állományát bővítendő, hanem ezek a képek díszítik a polgármesteri hivatal termeinek a falait, a könyvtár, az étkező vagy az iskola falairól tekintenek vissza ránk. A kortárs képzőművészet – a falra akasztva „funkcionál” – a zerindiek mindennapjainak része. Így lesz több Zerind és a Nagyvilág.” Nyugati Jelen (Arad)

2017. november 9.

Erkelt ünnepelték
Huszonhárom éve együtt Arad és Gyula testvérvárosok
Arad és Gyula testvérvárosi kapcsolatának 23. évfordulóját, ugyanakkor Erkel Ferenc magyar zeneszerző (a város szülöttjének) születésnapját ünnepelték november 7-én, kedden Gyulán. Az aradi küldöttséget – Bognár Levente alpolgármesterrel az élen – Gyula Város Önkormányzatának székházában fogadta dr. Görgényi Ernő gyulai polgármester, majd a hagyományokhoz híven a két testvérváros képviselő-testülete közös tanácsülésen, baráti hangulatban köszöntötte egymást. A Kézfogások c. rendezvény keretén belüli tanácskozáson Görgényi Ernő hangsúlyozta, Gyulának hat igazán aktív testvérvárosi kapcsolata van, ezek közül a legaktívabb az Araddal fenntartott viszony. Ennek nemcsak a földrajzi közelség az oka, hanem történelmi léptékben is hagyományos a két város kapcsolata. Nemcsak politikán alapuló kapcsolatrendszerről van szó, hanem egy olyan hosszú évekre visszanyúló kapocsra, melyen belül a civilszervezetek, intézmények és vállalkozások is együttműködnek. „Célunk minél jobban megismerni egymást, mert annál jobban tudjuk tisztelni egymást” – mondta a házigazda, aki értékelte az elmúlt évben elvégzett közös munkát, majd néhány tervet is előrevetített.
A jövő évi elképzelések tekintetében az aradiak számára (is) pozitívumnak számít, hogy a Gyulai Várszínház igazgatója szorosabbra kívánja fűzni a kulturális kapcsolatot az Aradi Kamaraszínházzal. Az aradi társulat december 11-én fogja Gyulán bemutatni a nagysikerű Sex, drugs, gods & rock ‘n’ roll c. darabját, 2018-ra pedig a Gyulai Várszínházzal egy közös bemutatót terveznek. A polgármester örömmel nyugtázta, hogy a civil kapcsolatok is erősödnek (köszönhető többek között a Gyula–Arad Baráti Társaságnak), de az aradi Csiky Gergely Főgimnázium és a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium is gyümölcsöző együttműködést ápol, sikeresen pályáznak közös projektekre.
Bognár Levente aradi alpolgármester elmondta, találkozásuk a gyulaiakkal mindig örömmel tölti el őket. A Kézfogások rendezvénysorozat, az együttgondolkodás lehetőségein túl, a két várost és közösséget összekötő barátság egyik jelképe lett mára. A testvérvárosi tanácskozáson jelenlevők a 2017-es évi megállapodás pontjait mérlegelték, majd javaslatokat tettek a jövő évi közös munkákra, határon átnyúló pályázatokra is.
A tanácskozás után a vendégek egy része meglátogathatta a gyulai Almásy-kastélyt és a várat, a városvezetők és civilszervezetek képviselői pedig a „Határtalanul Erkel” programsorozat keretén belül koszorúkat helyeztek az Erkel Ferenc-emlékháznál.
A házigazdák délután az Erkel Ferenc Művelődési Központba kalauzolták a vendégeket, akik tartalmas prezentációkat láthattak gyulai és aradi előadóktól Erkel műveiről, életéről, örökségéről. Németh László levéltáros, kutató Bánk Bán életének valódinak vélt eseménysorát vezette végig a közönségnek, dr. Elek Tibor irodalomtörténész, kritikus, a Gyulai Várszínház igazgatója a zeneszerző és a várszínház közötti kapcsolatról mesélt. Fekete Károly, az aradi Kölcsey Egyesület alelnöke lélekmelegítő, Erkel az aradi színpadokon c. előadása, végül, de nem utolsó sorban Kászoni László, az Aradi Állami Filharmónia előadóművészének (brácsa) lebilincselő eszmefuttatása – A zene hatása a nemzet lelkére – emelte a rendezvény színvonalát.
Aradi diák nyerte meg a rajzpályázatot
A késő délutáni órákban a Gyula Város Önkormányzata által – Arad és Gyula testvérkapcsolatán belül – általános iskolások számára kiírt „Mit jelent nekem Erkel” c. rajzpályázat eredményeit hirdették ki a Vigadóban. A Csiky Gergely Főgimnáziumból 22 pályamunka lett beválogatva, az aradi diákok összesen nyolc díjat kaptak, ezen belül az első és a második díj is őket illeti. A csikyseket Siska-Szabó Hajnalka aradi festőművész készítette fel. I. díjat kapott tehát: Komori Viktória (VII. oszt.), a II. díj Rónai Zoltáné (VII. o.). Különdíjasok: Biszák Mónika (VI. o.), Nyári Tamás (V. A o.), Andrásoni Orsolya (VII. o.), Cizmasiu Dominik (VI. o.), Bac Beatrix-Barbara (VII. o.), Révész Emma (V. o.).
Siska-Szabó Hajnalka a Nyugati Jelennek a helyszínen elégedetten és büszkén nyilatkozott diákjairól, szerinte a gyermekek nagyon lelkesen rajzoltak, bár a pályázati kiírás középpontjában egy igen komoly téma állt, amit – tekintve, hogy még nem is tanultak Erkelről és zenéjéről – aligha tudott volna segítség nélkül rajzban kifejezni egy általános iskolás diák. Éppen ezért a felkészítő tanár inkább a magyar himnusz és a magyarság felől közelítette meg a témát, innentől kezdve már jobban szárnyalt a fantázia.
A „Határtalanul Erkel” programsorozatot egy színvonalas, felemelő szimfonikus koncert zárta a Vigadóban, ahol az Erkel Ferenc Zeneiskola (Gyula), a Gyulai Erkel Ferenc Vegyeskar, az István Király Operakórus (Budapest) és az Aradi Állami Filharmónia művészei (Dorin Frandeș karmesterrel az élen) gyönyörködtették a hallgatóságot. Sólya Emília / Nyugati Jelen (Arad)

2017. december 9.

Csiky-nap
Szép szavakkal, dallamokkal emlékeztek a névadóra
December 8-án, a pankotai születésű Csiky Gergely drámaíró, műfordító születésnapján emlékeztek meg a róla elnevezett főgimnáziumban az iskola névadójáról.
A Csiky-napi rendezvénysorozatot Lászlóffy Aladár szavaival nyitották meg pénteken reggel az iskola első emeletén, Csiky Gergely mellszobra előtt, a költő köszöntőjét Naschauer Karina VIII. osztályos tanuló tolmácsolta.
Érdekes ténye volt még a napnak, hogy pontosan 15 évvel ezelőtt egy pénteki napon állította fel az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Arad Megyei Szervezete a mellszobrot az iskolában, melyet minden Csiky-napon megkoszorúznak.
Az iskola e neves ünnepén a diákok, tanárok mellett számos hazai és külföldi meghívott, vendég vett részt, jelen volt Szabó Mihály RMDSZ-es városi tanácsos, Pellegrini Miklós megyei főtanfelügyelő-helyettes, Ilyés Ibolya megyei kisebbségi tanfelügyelő, Baracsi Zsuzsanna református lelkész, Nagy Sándor, az iskola szülőbizottságának elnöke, Hadnagy Éva, az Alma Mater Alapítvány ügyvezető elnöke, Bíró Emese, a Pro Schola Csiky Gergely Egyesület elnöke.
Ugyanakkor eljöttek a hazai és külföldi testvériskolák, valamint a megye magyar tannyelvű iskoláinak képviselői: a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum küldöttsége, a hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Tanintézményének küldöttsége, Krämmer Erika, a Szegedi Szakképzési Centrum Móravárosi Szakgimnázium és Szakközépiskola igazgatóhelyettese.
Továbbá részt vett a Csiky-napon az ágyai Olosz Lajos Általános Iskola, az Aradi Aurel Vlaicu Általános Iskola, a Kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola, a Simonyifalvi Simonyi Imre Általános Iskola, a Zerindi Tabajdi Károly Általános Iskola, a Zimándi Móra Ferenc Általános Iskola küldöttsége Lehoczky Attila igazgatóval, valamint az Erdőhegyi Általános Iskola küldöttsége Sime Judit igazgatóval.
Bognár Levente alpolgármester és Faragó Péter parlamenti képviselők, akik eddig minden alkalommal jelen voltak, ezúttal igazoltan hiányoztak, ugyanis éppen Marosvásárhelyen a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésén vettek részt.
„Köszönetet mondanék mindazoknak, akik az elmúlt évben segítettek nekünk, támogattak minket, dolgoztak értünk – akár itt vannak, akár nincsenek itt –, hiszen az ő munkájuk nélkül ez az épület csak egy kék táblás épület lenne a Kálvin János utca 22. szám alatt” – kezdte üdvözlőbeszédét dr. Muntean Tibor igazgató, majd a továbbiakban Csiky Gergely életéről mesélt, leginkább nem szokványos, nem hétköznapi dolgokat, melyek a diákok számára is érdekesek voltak.
Pellegrini Miklós érdekességként kiemelte, hogy az iskola ünnepe egybeesik adventtel, a várakozás időszakával.
„Arra buzdítanék a mai napon mindenkit, hogy igyekezzünk megtanítani saját magunkat arra, hogyan kell várakozni arra, amit nagyon-nagyon szeretnénk. Én azt hiszem, hogy kitartással, hittel és szeretettel, valamint bízva abban, hogy ha nagyon akarunk valamit, az be is fog következni” – mondta Pellegrini.
Naschauer Kinga felemelő szavalatával folytatódott az ünnepség, a X. A osztályos tanuló Juhász Gyula Himnusz az emberhez című költeményét adta elő.
A szép szó nemcsak vers formájában, hanem szép dallammal társulva is jelen volt a Csiky-napon: az iskola kórusa ünnepi hangulatot varázsolva karácsonyi dalokat énekelt Szabó Csilla zenetanár vezényletével.
Az iskola életében hagyomány, hogy a közösséget tevékenyen és eredményesen szolgáló tanulók kitüntetésben részesülnek ezen a napon. A Csiky-díjakat – szám szerint hármat – idén az Alma Mater Alapítvány és a Pro Schola Csiky Gergely Egyesület jóvoltából adhatták át az arra érdemeseknek.
„Ezek a diákok jó iskolai eredményeik mellett kiemelkedő közösségi munkát végeztek, és különböző versenyeken is szép eredményeket értek el. Az osztályfőnököktől, tanároktól beérkezett javaslatok alapján az iskola vezetőtanácsának döntése értelmében a 2017–2018-as tanév Csiky-díjasai: Back Annamária, Mészár Zsófia és Zsámbók Emese XII. A osztályos tanulók” – ismertette Tóthpál Renáta aligazgató, aki a következő szavakkal méltatta a szóban forgó diákokat:
„Back Annamária szerteágazó tevékenysége sokak előtt ismert. Alelnöke volt a diáktanácsnak, szerkesztője iskolánk honlapjának és a Csiky-Csukynak, tagja iskolánk néptánccsoportjának, a KAMASZK színjátszó csoportnak, valamint a kórusnak. Jó tanulmányi eredményei mellett különböző versenyeken is szép eredményeket ért el. A magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny megyei első és harmadik helyre, illetve a vallásolimpián az országos szakaszra minősült. A Romániai Magyar Pedagógusszövetség kétszer tüntette ki Mákvirág-díjjal. Mindig lehetett rá számítani, minden feladatot első kérésre elvállalt.”
Mészár Zsófia
„Az, amivel Zsófi kiérdemelte a díjat, egy olyan kiemelkedő sportteljesítmény, amely iskolánk történetében másodszor fordult elő, és ez az Európai Bajnoki cím elérése az aerobic sportágban. A napi több órás intenzív edzés, a vasfegyelem, a szigorú diéta mellett Zsófi tagja a Csiky-Csuky szerkesztőbizottságnak, a Bánsági Kisfilmfesztiválon első díjat nyert, és a különböző események megszervezéséhez tánckoreográfiákkal járult hozzá vagy kisfilmeket készített, mindezek mellett szép tanulmányi eredményekkel is büszkélkedhet.”
Zsámbók Emese
„A szerénység az egyik kiemelkedő tulajdonsága. Az iskola honlapjának, valamint a Csiky-Csukynak szerkesztője, a Csiky Gergely Főgimnázium suliriportere a Román Televízió 1-es csatornájának magyar adásában, tagja a KAMASZK színjátszó csoportnak, többször volt műsorvezető a gólyabálon, és tavaly a szalagavatón is. 2016-ban a magyar nyelv és irodalom tantárgyversenyen megyei szakaszának első helyezettje volt.”
A szintén hagyományszámba menő, erre az eseményre meghirdetett rajzverseny eredményét Siska-Szabó Hajnalka rajztanár ismertette, majd kiosztotta a díjakat három korosztályban (V–VI., VII–VIII. és középiskolások).
A Csiky-nap idei egyik kiemelkedő eseménye dr. Berthe Nándor emléktáblájának felavatása volt.
„A pedagógusok szerencsések, hiszen folyamatos alkotómunkájuk révén a jelenben a jövőnek nevelnek fel nemzedékeket. Alkotó tevékenységük, bár láthatatlan, mégis maradandó. Ők azok, akik a gyermekek számára értékes mintát mutatnak. Megmutatják, hogyan kell a kultúra értékét megbecsülni, a törvények szerint élni, a tanultakat érvényesíteni” – tolmácsolta a gondolatokat Tóthpál Eszter műsorvezető.
Dr. Berthe Nándor emléktáblájának felavatásával tisztelegtek az iskola egykori tanára előtt, akinek életpályájáról Ujj János helytörténész, egykori csikys tanár és igazgató beszélt a jelenlévőknek.
A Csiky Gergely Főgimnázium kórusa ezúttal a Kispacsirtákkal kiegészülve adta elő az Örökségünk című dalt, melynek az iskola által készített videoklipje második díjas lett egy, a világ teljes magyarságát megszólító pályázaton.
Zárómozzanatként idén is megkoszorúzták a tanári szoba előtt felállított Csiky Gergely-mellszobrot. A megemlékezés koszorúit elhelyezték: az iskola részéről dr. Muntean Tibor és Tóthpál Renáta, az RMDSZ Arad Megyei Szervezete nevében Szabó Mihály, az Arad Megyei Pedagógusszövetség nevében Pellegrini Miklós és Matekovits Mihály, az EMKE Arad Megyei Szervezete nevében Matekovits Mária elnök és Khell Levente, az iskola diáktanácsa nevében Bitai Vivien és Kecskés Lóránt.
Az ünnepélyes koszorúzást Baracsi Zsuzsa lelkész áldása követte, majd a Nemzeti Ima közös éneklésével zárult a Csiky-nap megnyitója.
A diákok és vendégek számára a tevékenységek az iskolában, illetve a Jelen Ház nagytermében folytatódtak. Takáts D. Ágnes / Nyugati Jelen (Arad)

2017. december 19.

A Nagyzerindi Művésztelep másfél évtizede
Egy több évtizedes csoda folytatása
Szellemes fordulattal Bognár Levente aradi alpolgármester így nyitotta meg múlt pénteken az aradi múzeum Klió Termében megrendezett kiállítást: „Aradra érkeztek a Fekete-Körös partjáról a Maros partjára” egy 15 éves alkotótábor munkái Nagyzerindről, ahol nagy a képzőművészet iránti szeretet és tisztelet, egy olyan galériából, amely nemcsak a megyében, hanem távolabbi vidékeken is ismert, de mi, aradiak biztosan méltán büszkélkedhetünk vele.
De hogyan függ össze a falusi galéria és a képzőművészeti tábor?
Először a galéria ötlete, sőt maga az állandó kiállítás született meg. Az 1970-es évek legelején gyűjtés indult hazai magyar képzőművészek körében műalkotások adományozására, majd meghívtak művészeket Zerindre, ahol a község fiatal értelmiségiei, főleg a tanári kar vendégeiként alkothattak, s munkáik egy részét a községnek hagyták. Minden bizonnyal ebből nőtt ki, jóval később, a nagyzerindi, immár „hivatalos” tábor.
De beszéljen erről inkább Siska-Szabó Hajnalka festőművész, aki nemcsak szervezi, vezeti másfél évtizede a Fekete-Körös partján a nemzetközi alkotótáborokat, de most egy szép kivitelezésű, több mint 80 oldalas, számos szép, színes fotóval illusztrált könyvet is szerkesztett (Siska-Szabó Zoltán reprodukcióival) ez alkalomra, amely a maga írta összefoglaló bevezetőn túl több, a sajtóban (főleg a Nyugati Jelenben) az alkotótáborokról megjelent cikkből is tartalmaz szemelvényeket.
Szemelgessünk a művésznő tárlaton elhangzott beszédéből.
„A jelen tárlaton válogatást tekinthetünk meg A Nagyzerindi Művésztelep jubileumi 15 éve c. gyűjteményéből. A kiállított művek változatos kaleidoszkópjában 10 ország 12 művészének alkotásai kerülnek itt bemutatásra. Nagy öröm s megtiszteltetés számunkra, hogy Aradon a Szépművészeti Múzeumban is bemutathatjuk a gyűjtemény egy részét.
Nagyzerinden 1974-ben megszületett egy csoda: adományozásokból létrejött az ország első falusi képtára, Fazekas József tanár ötlete, kezdeményezése nyomán. A ’70-es években a zerindi fiatal értelmiségieknek köszönhetően 1974. május 18-án megnyílt a felavatási kiállítás, melyen 26 művésztől 52 műalkotás szerepelt. Fellelkesítő nem mindennapi történetéről és az első 25 évéről A Zerindi képtár, majd a 2014-ben megjelent 40 éves a Zerindi Galéria című albumokban olvashatunk.
A képtár jelenléte, szelleme kötelez a gyűjtemény gyarapítására, népszerűsítésére. Felavatása után két alkalommal már szerveztek alkotótábort a gyarapítás érdekében, de ezt az akkori politikai hatalom és a szekuritáté nem nézte jó szemmel, így hosszú időre nem volt lehetőség másra, mint a gyűjtemény nem kis feladattal és felelősséggel járó megőrzésére, esetleg titokban való gyarapítására.
Banner Zoltán lelkesítő biztatását megfogadva: minden gyűjteménynek a gyűjteményfejlesztés a lelke, 2003-ban felmerült a gondolat az alkotótáborok újjáélesztésére. A gondolatot tettek követték, és megszerveztük az első Zerindi Nemzetközi Alkotótábort. Vas Enikő képtár- és könyvtárfelelős lett, és maradt azóta is az alkotótáborok lelkes gazdasági szervezője, mondhatnám lelke, én pedig a művészeti vezető lettem.
Eleinte nehezen ment a táborok szervezése, sokan még később is szkeptikusak voltak, hogy sikeres lesz. De a kitartó szervező munka, amelyet a polgármesteri hivatal és a lakosságból is rengetegen támogattak, meghozta gyümölcsét. A művészeket eleinte családoknál szállásoltuk el, mint a hetvenes években, de 2007 óta, immár tíz éve Csáky Barna tanár és családja biztosítja a szállást.
És ahogy annak idején folyamatosan jöttek a képek, most érkeztek a művészek, egyre távolibb országokból, valamint itthonról, és általuk a műalkotások is: festmények, grafikák, kerámiák, szobrok. Voltak itt művészek három kontinensről, Szlovákiából, Lengyelországból, Bulgáriából, Szlovéniából, Németországból, de Indiából, Kaliforniából, Dél-Koreából is, és persze Magyarország különböző városaiból, valamint számos hazai városból.
A résztvevők között mindig vannak visszajárók és újonnan érkezettek, a lakosság megszokta és várja, hogy nyaranta megjelennek a ’furcsa’ művészek, akik járják a falut és a környéket, hogy megörökítsék annak szépségeit, atmoszféráját, lakosait.
Nagy öröm számunkra, hogy aki egyszer részt vett a művésztelepen, szívesen tér vissza, még ha nagyon messziről is érkezett. Egyszer egy újságíró megkérdezte, mi vonzza vissza Zerindre a művészeket, hisz ő nem lát festői szépségű hegyeket, lankás dombokat. Mint mondani szokás, ’a téma a földön hever’. Ami a helyi lakosoknak vagy egy átlagos embernek mindennapi, általános, egy művész szemében lehet megörökítésre méltó, s a szubjektív művészi szűrőjén keresztül műalkotássá nemesül. Ugyanakkor a lakosság felejthetetlen vendégszeretetét is sokáig emlegetik a művészek.
A képtár 2004-ben történt felújítása is a művésztelepnek köszönhető, de a gyűjtemény kinőtte a termeket, és újabb felújításra, bővítésre lenne szükség.
Az alkotótáborokban a művészek minden évben megújuló, változatos tematikában dolgoznak, mely hozzájárul az együttgondolkodáshoz, tapasztalatcseréhez, nyelvi akadályok nélkül. Ugyanakkor mindig ihletgyűjtő kirándulásokat is szervezünk nekik Aradra és a megyébe. Az alkotótáborok munkáját a kezdetektől folyamatosan nyomon követte a média.
A festőművészek, grafikusok mellett szobrászművészek és keramikus is alkotott. A kolozsvári Koncz-Münich András saját építésű kemencéjében évek óta szép agyag kerámiákat éget, a nagybányai Győri Csaba és a felvidéki Lukács János jóvoltából pedig két szép, fából készült szoborral bővült a galéria anyaga. Ezeket sajnos szállítási okok miatt nem tudjuk bemutatni, de az albumban benne van s ott van az egyik szobor bronz makettje. Igyekeztünk minden évben egyre magasabbra tenni a mércét, a művésztelep atmoszférája, hangulata pedig kedvez, hogy minél színvonalasabb munkák szülessenek.
A művésztelepen készült alkotásokat minden évben színvonalas zárókiállításon láthatja a közönség, melyet mindig változatos társművészeti előadás fűszerez. Megtisztelték előadásukkal híres színművészek, énekesek, néptáncegyüttes, színjátszókör, zenekar, emelve a zárókiállítás hangulatát. A részt vevő művészeket s munkáikat eleinte leporelló, majd 2008 óta minden évben igényes, szép katalógus mutatja be, a budapesti Szmirnov Oleg reklámgrafikus szerkesztésében, aki e mellett fest is. Idén a 15 éves évfordulóra sikerült egy színvonalas albumot kiadni Csáky Barna tanár szponzorálásával, mely a művésztelep történetét összefoglalja, minden művésztől láthatunk egy alkotást benne.
Jelenleg a zerindi Arad megye egyetlen, 2003-tól folyamatosan működő nemzetközi képzőművészeti alkotótábora, mely az évek során művészteleppé nőtte ki magát. A művésztelep működését a zerindi önkormányzat, pályázatok útján intézmények, alapítványok, egyesületek és számtalan magánszemély és család a mai napig különböző módon segíti, támogatja, ma már nemcsak Zerindről, hanem Aradról és a megyéből is.
A nemzetközi művészek elviszik szerte a nagyvilágba a zerindi képtár és egész Arad megye hírnevét és gazdagítják folyamatosan a gyűjteményt, amelynek egy része a helyi polgármesteri hivatal falait díszíti. A látogató pedig bepillantást nyer a nemzetközi, kortárs képzőművészek alkotásaiba. Jelenleg 320 mű található a Képtárban, mely minden bizonnyal szép számban gyarapodni fog, növelve a község és a megye kulturális és morális értékét.”
A kiállításról: rendkívül „színes”, nemcsak a koloratúrát tekintve, hanem azáltal is, hogy a legkülönbözőbb felfogásban, stílusban alkotó művészektől származik a most látható negyvennél több festmény.
A megnyitón ott láttunk két lelkes szponzort: a borosjenői Mészáros Dávidot, aki most is jóféle fehér és vörösborral, pereckékkel, üdítővel támogatta a rendezvényt (más alkalmakkor is láthattuk, például gyermekrendezvényeken, egy-egy hatalmas tortával megjelenni), valamint Csáky Barna vállalkozót, ny. zerindi tanárt, aki egykoron (amikor szóba sem kerülhetett magyarországi oktatók foglalkoztatása, mint manapság, szerencsére, sok helyen) komoly előképzettség híján, de nagyon lelkesen felvállalta a zerindi tánccsoport oktatását és vezetését. Támogatása nélkül ma már nehéz lenne elképzelni egy-egy zerindi alkotótábort.
Illesse őket őszinte elismerés. Jámbor Gyula Nyugati Jelen (Arad)



lapozás: 1-30 | 31-45




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998